Nemzeti Kutatási, Fejlesztési És Innovációs Alap által támogatott projekt - VKFI 16-1-2016-0103 Tel.: (+36-1) 354-3811

0024.jpg

0025.jpg

 

 

Mellkasra rögzíthető hallókészüléket viselő gyerek

 

Zsebben hordható készüléket viselő férfi

 

 

0029.jpg

 

0028.jpg

 

 

0030.jpg

Régi hallókészülékek
 
 
A XIX. század fordulóján a hallást segítő készülékek alakja a trombitához, szájtölcsérhez vagy egy szarvhoz hasonlítottak. A hangok egy hosszú vékonyodó csövön keresztül jutottak a fülhöz.
Csak  akusztikai erősítésük volt.
Hatásfoka minimális, inkább a szelektív irányhallás volt a hozadéka. Később olyan kis méretűvé váltak, mint az akkori mindennapi tárgyak (legyező, fejpánt, cigarettatálca stb.).
 
 
 
"Táskás" hallókészülékA XX. század kezdetén a hallókészülékek elektromossá váltak. A korai elektromos készülékek az Alexander Graham Bell által felfedezett telefontechnológián alapult.
A szénmikrofon, a hasonló elven működő hangszóró alacsony minőségű átvitelt és minimális erősítést biztosított. A működést biztosító telepek pedig nagy méretük és súlyuk miatt nehézkessé tették használatukat. Érzékenyek voltak a mechanikai hatásokra és a párára is. Gyakoribbak voltak az asztali kivitelűek, de már készült hordozható változat is.  Ezek az eszközök  nem voltak  elég erősek
még a kisfokú hallásveszteséggel rendelkező emberek számára sem.
 
 
 
 
 
Vákumcsöves hallókészülékAz 1920-as és 1930-as években a vákumcső megjelenése óriási lépést jelentett az elektromos hallókészülékek fejlődésében. A vákumcsöves  hallókészülékek óriásiak és nehezek is voltak, valamint 2 különböző méretű és feszültségű elemmel működtek. Eleinte a telepeket külön dobozban kellett tárolni. Bekapcsolás után bemelegedési időt igényeltek. Sok hőt termeltek, de már megfelelő erősítést biztosítottak a közepes hallásveszteséggel rendelkezők számára is. Később a telepek (a mére- tek csökkenésével) már bekerültek a mívesen, fémből elkészített készülékdobozba. Megjelenésük többségében nagyon elegáns volt. Később megjelentek a  testen viselhető változatok is, és lehetővé vált a hangerő szabályozása.
 
 

 
lekicsinyített vákumcsöves hallókészülék Az 1930-as és 1940-es években a technológiai fejlődés lehetővé tette a lekicsinyített (micro) vákum csöves ké- szülékek létrejöttét. Igy kisebb méretű hordozható, azaz dobozos hallókészülékekké alakultak. Még mindig külön elemet igényeltek, de a nagyobb hatékonyság kisebb hőtermelést, hosszabb üzemidőt eredményezett. A telje-
sítmény is fokozódott, így már a nagyfokú hallássérültek ellátása is megoldható volt.
A hagerő mellett megjelentek az első hangszínszabályzók, melynek segítségével a készülékek valamelyest testreszabhatóvá váltak. A kapcsolható telefontekercs pedig új lehetőségeket nyitott meg a felhasználók számára.
 
 
 
 
 
 
 
Szemüvegbe épített és fül mögötti hallókészülékekGondolta volna, hogy a hallókészülék volt az első kereskedelemben rendelkezésre álló termék, melyet tranzisztor működtetett?
1942-ben még a tranzisztoros rádiók megjelenése előtt a miniatürizálás és az alacsony feszültségű táplálás igénye indikálta az akkori csúcstechnológia alkalmazását. A nehéz hallókészülékek kisebb méretet öltöttek, melyek a legváltozatosabb helyeken (fülmögött, hajban ,nyakkendőn, galléron, szivarzsebben) viseltek, valamint szemüvegszárba is beépítettek.
A tranzisztoros készülékek már egyetlen elemmel, vagy gombakkumulátorral működtek. Hosszabb működési idővel és később bizonyos automata funkciókkal (AGC, PC) is rendelkezdtek. Beállításuk, testreszabásuk a rajtuk lévő trimmerpotenciométerek segítségével történhetett.
 
 
 
Integrált áramkörökkel rendelkező hallókészülékAz 1980-as évektől a hallókészülékek a máig is használt formát és kialakítást hozták. Az integrált áramkörök megjelenése áttörést hozott a méretek vonatkozásában. Megjelentek az első hallójáratba helyezhető tecnikák.
A 1990-es évektől már olyan hibrid áramköröket használtak, melyek által kisebbek és jobban fülbe illeszkedővé váltak. Ezek a hallókészülékek még hagyományos (analóg) jelfeldolgozásúak, de speciális számítógépre fejlesztett program segítségével egyénre szabhatóak. A programozható készülékek rugalmasabbak az illesztésben, valamint a készülék viselője maga is szabályozhat néhány beállítást.
Megjelentek az ún. több programos készülékek, amelyek
már különböző hangkörnyezetekre más-más beállítás kombinációkat használhattak.
 
 
 
Digitális hallókészülékekA digitális technika új alapokra helyezte az iparágat.
Napjaink digitális készülékei  gyakorlatilag olyan halló-komputerek, melyek speciális, a hallássérülés fiziológiáján alapuló algoritmusok alapján szintetizálják újra a hangokat. Ezek az "okos" készülékek hatékonyan csökkentik a háttérzajt, ezáltal jelentősen javítják a beszédértést, valamint automatikusan alkalmazkodnak a hangkörnyezethez. A digitális készülékek természetes hangokat hallatnak, a rugalmasságot növelik és nagyszerűen alkalmazkodnak a különböző típusú hallásveszteség által támasztott igényekhez.
 
 
 
Mesterséges intelligenciával ellátott készülékek, és kiegészítőik.A jelen kor hallókészülékei már tartalmazzák a mesterséges intelligencia csíráit. A környezeti hangérzékelés, az öntanuló és adaptív funkciók lehetővé teszik azt, hogy a készülékviselők az ép hallókhoz hasonló teljes értékű életet éljenek. A vezeték nélküli lehetőségek pedig teljes mozgásszabadságot adnak, és olyan eddig nem ismert szolgáltatásokat nyújtanak, mint a kéz nélküli telefonálás, zenehallgatás és automatikus csatlakozás a korszerű informatikai rendszerekhez. A jövő fejlesztései a hallókészüléket a hallásjavításon túl, egyedi, rejtett, és többfunkciós kommunikációs eszközzé alakítja.
Vissza a tetejére